Apák napja – férfiak, akik jobban szeretnék megélni az apaságukat

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – tartja a mondás, aminek a valódi értelmét, tartalmát nehéz lenne röviden felvázolni. Játszunk el inkább azzal, hogy kissé elferdítjük/elfordítjuk a mondást a következőképpen: minden sikeres férfi mellett áll egy nő. Tehát nem mögötte, hanem mellette. Egyenrangú félként. Még ha a férfi talán sikeresebb is, mint a női párja. Ez volna kívánatos. 

Mint ahogy az is, hogy a családban egymás mellett, egyenrangú félként jelenjen meg az édesanya és az édesapa.

Minden év június harmadik vasárnapja – az idén június 17-e – az apák napja, amiről Magyarországon még mindig kevés sok szó esik annak ellenére, hogy ezt az ünnepnapot a világ számos országában már a múlt század eleje óta nagy becsben tartják. Az anyák napja megünneplése – nagyon helyesen – általánosan elterjedt szokás nálunk is. Vajon az apák napjáról miért feledkezünk el?

Kétségtelen, hogy a családban a nők, az anyák foglalják el a központi helyet, ebből következően elsősorban rájuk hárul a gyermekneveléssel összefüggő sok-sok feladat, miközben – általánosan elfogadott felfogás szerint – az apák dolga a pénzkeresés. Igen ám, csakhogy miközben az apák pénzt keresnek, nem sok idejük marad a gyermekekkel foglalkozni. Így egyfajta alárendelt szerepet játszanak a család mindennapjaiban, hiszen idejük nagy részét a családtól távol töltik. Ám ne legyen kétségünk afelől, hogy minden sikeres családanya mögött áll egy családapa. Szerencsésebb volna persze az a megfogalmazás, hogy nem mögötte, hanem mellette áll – ha már az eredeti példánál maradunk.

De miért nem állhat mellette mégsem? Annak ellenére sem, hogy az apák ma már nálunk is mehetnek gyedre, gyesre, igénybe vehetik a gyed extrát és a családi adókedvezményt, és ma már mindkét szülő megkaphatja a gyermekek után járó pótszabadságot is?

A válaszhoz hívjuk segítségül az Európai Uniós statisztikai hivatalának A nők és férfiak élete Európában című 2017-es kiadványát, amit itt böngészhet.

Ebből kiderül például, hogy minden tagállam esetében megfigyelhető, miszerint a nők előbb hagyják el a szülői házat, mint a férfiak. Az unióban hétszer több egyedülálló anya él, mint apa. A nők nagyobb arányban rendelkeznek felsőfokú iskolai végzettséggel, mint a férfiak. Minél több a gyermek a családban, annál nagyobb a különbség a férfiak és a nők foglalkoztatottsági rátája között, következésképpen a nők körében nagyobb a munkanélküliek aránya, mint a férfiaknál. Az unióban a vezető beosztásban dolgozóknak csak az egyharmada nő. A nők átlagosan 16 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. A tagországokban az alkoholfogyasztás és a dohányzás nagyobb mértékű a férfiak körében, mint a nőknél. Ennek ellenére a férfiak sokkal inkább tartják jónak az egészségi állapotukat, mint a nők. Pedig a nők minden tagállamban hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. 

Mindezek után nem lehet csodálkozni azon a megállapításon, hogy a nők sokkal nagyobb arányban veszik ki a részüket a gyermekgondozásból, a házimunkából és a főzésből, mint a férfitársaik. Beszédes adatok: 2016-ban az EU-ban a 25–49 év közötti (18 év alatti gyermekkel rendelkező) nők 92 százaléka látta el a gyermekét napi szinten, míg a férfiaknál ez az arány 68 százalék volt. Magyarországon ebben a tekintetben 89-70 az arány a nők javára. A házimunka és a főzés terén még nagyobbak a különbségek. 2016-ban a nők 79 százaléka napi szinten főzött és/vagy végzett házimunkát az EU-ban, a férfiak körében viszont csak 34 százalék. Nálunk 65-14 az arány ugyancsak a nők javára.

Egy szó, mint száz: főleg az apákra hárul a pénzkereseti munka, míg az anyákra marad a család, a háztartás. Hagyományosan ez tartozik hozzá az anyasághoz. Hogy meddig lesz ez még így, mit hoz az anyák és az apák számára a munka világának közelgő gyors átalakulása, benne a robotizáció, azt ma még lehetetlen megmondani. Gyermeket továbbra is a nők szülnek, de ahogy egyre több apa ott akar lenni a szülésnél az édesanya mellett (és nem mögötte), reméljük, sok-sok férfinak megadatik, hogy jobban, igazán megéljék az apaságukat.

És akkor talán még inkább elterjed majd az apák napjának a megünneplése is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük