5 ok, amiért nagyon jó dolgozó anyukának lenni, és 5 ok, amiért nem

Közzétéve: Kategória: EgyébCímke:

Dolgozó anyának lenni nem egyszerű feladat. A mindennapok ugyanis sok esetben meglehetősen hektikusak. Vannak időszakok, amikor szinte szárnyal az ember a sikerei miatt, és vannak olyanok is, amelyek tele vannak bűntudattal és könnyekkel.

Persze egy-egy nehéz nap után hazaérve a gyermekünk mosolya egy csapásra képes feledtetni a nehézségeket…   

De nézzük csak meg a pro és kontrákat, mi szól a munka mellett, és mi ellene.

Azért jó, mert:

 o   Hozzájárulhatunk a családi kasszához

Egy gyerekek nevelése nem olcsó dolog, pláne, ha többen vannak. A ruházkodás, az étkezés, a pelenka, az orvosságok, a vitaminok és még hol a felsorolás vége… Két fizetéssel mindez sokkal könnyebben megy.

 o   Felnőtt interakciók

Ha nem csinálunk egész nap mást, mint gügyögünk a gyerekkel, az bizony egy idő után beszűkíti az embert. Míg a felnőttekkel való beszélgetés mentálisan feltölti az anyát.   

o   Pici szünet a kis totyogó parancsolgatása közben

A gyerekek egyik tulajdonsága, hogy egyik pillanatban még édes kis szeretetgombócok, aztán egy szempillantás alatt undok kis törpékké válnak. Ebből az állandó hullámvasútból pedig jó néha kiszakadni.

o   Csendes időszakok nappal is

Otthon lenni egész nap a gyerekkel – néha egyet jelent a teljes káosszal: ricsaj, veszekedés, sírás, emellett megy a tévé, szólnak a gyerekdalok. Ugye, hogy aranyat érnek a munkahelyen töltött csendes órák…

o   Úgy érzed majd, hogy mindent meg tudsz csinálni

Oké, nem sűrűn, de olykor az is előfordul, hogy az anya egy superwomen-nek érzi magát. Aznap valahogy minden sikerül: flottul megy a reggeli készülődés, napközben és este is minden a nagykönyv szerint halad. Fürödj ezekben a napokban!

Azért rossz, mert:

 o   Nem lehetsz otthon mindig, amikor a gyerek beteg

Természetes, hogy egy anya szíve belesajdul abba, ha pont akkor nem lehet a gyermeke mellett, ha az bágyadt és elesett.

 o   Nem lehetsz ott a gyerek fellépésén, mert meeting van

Ez bizony az egyik legnagyobb szívfájdalma egy anyának. Lemaradni a gyermeke fontos eseményeiről, visszahozhatatlan pillanatokat jelentenek.

 o   Lemaradunk az apró pillanatokról


Hasonlóan az előzőhöz. Hiába tűnik apróságnak mondjuk egy új szó kimondása, mégis csak az első és megismételhetetlen.

 o   Sosem érjük utol magunkat a házimunkával


A házimunka végére érni sziszifuszi versenyfutásnak tűnhet nap mint nap. Ezért is legtöbbször a hétvégére marad a teendők nagy része.

o   Az érzés, hogy semmivel nem jutsz egyről a kettőre 

Vannak napok, amikor úgy érezzük, az égvilágon semmi sem jön össze. Ilyenkor sokszor megkérdőjelezzük, vajon helyes döntés volt-e munkát vállalni. 

Egy biztos: tudd, hogy minden döntés jó döntés. Válaszd a munkát vagy az otthonlétet, biztos, hogy a legjobbat fogod kihozni a helyzetből.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük