Dolgozó szülőként is lehet a kontroll a te kezedben – Mutatjuk, hogyan

Közzétéve: Kategória: munkavállalóknak

Dolgozó szüléként könnyen érezhetjük, hogy a világ összeesküszik ellenünk. Pont, mintha egy száguldó autóban ülnénk kormánykerék nélkül. A kontroll hiánya hosszútávon rengeteg stresszt képes szülni. Sokunk munkahelyén naponta számtalan zűrös szituáció adódik, s amikor hazamennék lazítani, igazából csak felvesszük a második műszakot, majd észrevétlenül csúszunk bele ebbe az állandó mókuskerékbe, ahonnan aztán nehéz a kiszállás.

Még ha nem is pozitív, de legyünk tudatában annak, hogy teljesen normális érzés, ha egy dolgozó szülő úgy érzi: a dolgok nincsenek az irányítása alatt.

A Research tanulmánya szerint a dolgozó szülők több, mint fele, 56 százaléka érzi ugyanezt. 

Ez persze sovány vigasz annak, aki épp benne van ebben a negatív spirálban. Így nézzük csak meg, melyek azok a lépések, amelyekkel te is könnyedén visszaszerezheted az életed feletti az irányítást.

Először is: oszd meg és uralkodj! Hogy ez mit is jelent pontosan ebben a viszonylatban? Annyit, hogy az otthoni teendők elvégzéséért ne csak te felelj. Ha ez eddig 100 százalékban így volt, akkor lehet, hogy nehéz lesz ebből engedni, de hidd el, ha a házimunkát felosztjátok egymás között, akkor senki sem fogja magát majd rabszolgának érezni. Ráadásul az erre fordított idő töredéke lesz az eddigihez képest, hiszen két ember játszi könnyedséggel végzi el az otthoni teendőket, szemben azzal, ha valakinek mindez egyedül szakad a nyakába.

A második megfogadnivaló: nem tűnik olyan sok időnek, mégis, ha belegondolunk, sok kicsi sokra megy. Azaz adj extra időt magadnak azzal, hogy a gyereket egy picit tovább hagyod a bölcsiben vagy az óvodában. Ha lehetőséged van, akkor – ha nem is mindig, de – használd ki ezt a “gyermekmegőrző” funkciót, s az így keletkezett plusz időt pedig lelkiismeretfurdalás nélkül „költsd magadra”.

A harmadik fontos dolog: priorizálj, majd engedd el! A szülők gyakran számolnak be arról, hogy nincs elég idejük. Állítsunk fel sorrendet, hogy mi a fontos számunkra, majd engedjük el, ami felesleges. Ez nem könnyű, tudjuk, hiszen sok dolog van, ami fontosnak tűnik.

Az egyik ilyen az edzés is. Ebből ne engedjünk. Egy szülő számára kiemelkedően fontos a testmozgás, hisz bizonyítottan stresszoldó hatással bír. Az énidő, legyen az tehát egy laza edzés vagy pár lap egy jó könyvből, fontos, hogy meglegyen, hiszen nagyban hozzájárul a lelki békénk fenntartásához.

S végül, de nem utolsó sorban: légy mindig jelen, éppen ott és abban, amit csinálsz! Ha dolgozol, akkor arra figyelj, ha viszont otthon vagy már a gyerekkel, akkor legyen rajtuk a fókusz teljes egészében.

Egyszóval, itt az idő, szerezd vissza az irányítást, és élj meg minden pillanatot az életedből!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük