Sokkal jobban megnehezíti a dolgozó anyukák életét a koronavírus-járvány és annak a hatása, mint férfiakét. Egy amerikai tanulmány szerint legalábbis ez a helyzet, de nagy valószínűséggel ez Magyarországon sincs másként.
Mindennek két oka is van.
Mivel a gyermekek felügyeletében az anyák általában nagyobb részt vállalnak, a koronavírus-járvány alatti otthonlét hatványozottan nagyobb nyomást gyakorol(t) rájuk. A gyermekfelügyelet és még munka is… A kettő együtt néha már sok.
Mindemellett az is látszik, hogy a pandémia alatt többségében nőket bocsátottak el a munkáltatók. Vagyis nem elég, hogy zsonglőrködniük kell a munka és a magánélet között, még könnyebben el is bocsátják őket. Ráadásul a tanulmányok szerint azok a nők, akik elveszítik a munkájukat, sokkal nehezebben találnak újra állást, mint a férfiak.

Az idézett tanulmány szerint egyébként a nők foglalkoztatottságának aránya 13 százalékkal csökkent. Szemben a férfiak 10 százalékpontjával. Igaz, ez amerikai adat, de talán alkalmas a helyzet szemléltetésére.
Mindezeket miért olyan fontos most tudatosítani?
Mert ha jön a koronavírus-járvány második hulláma és zárva maradnak az iskolák, óvodák, az bizony újabb komoly stressz lehet az anyukáknak. Ami a szakértők szerint már a gyermekekre is hatással lehet. Ha teheted, készülj fel erre már most.