A kisebb cégek nyitottabbak a rugalmas foglalkoztatásra

A koronavírus-járvány jelentősen átformálta a foglalkoztatási szokásokat. A kisebb cégek nagy része például bevezette a rugalmas munkavégzést. Köztük olyanok is, akik eddig nem igazán gondolták, hogy ez náluk is működhet. A GKI Zrt. készített minderről egyébként egy felmérést. Ebből derül ki egyebek mellett az is, hogy a kkv-szektor esetében a foglalkoztatottak közel 76 százaléka jár be dolgozni a munkahelyére. A (hazai tulajdonú) nagyvállalatoknál ez az arány jóval magasabb, csaknem 92 százalék. Vagyis a rugalmasabb munkavégzést inkább a hazai kisvállalkozások tették lehetővé a dolgozóiknak.

Jól mutatja a nagyvállalatok tőkeerősségét a kkv szektorral szemben az állásidőn és a (fizetett vagy fizetés nélküli) szabadságon lévők aránya, ami a nagyvállalatoknál 0,5 százalék, szemben a kkv szektorral, ahol ez a szám kiugróan magas (4 százalék). Az otthondolgozók (távmunkások) aránya átlagosan 3 százalék volt (ezen belül a nagyvállalatoknál 2 százalék, a kisvállalkozásoknál pedig 5 százalék).

Jelentős a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a nagyvállalatoknál (15 százalék), miközben a kkv-k között ez mindössze 6 százalék. Ha a válság esetleg elhúzódna, akkor a részmunkaidősök, az állásidőn, illetve a jelenleg kényszerszabadságon lévők jelentős része várhatóan munkanélkülivé válna, amennyiben a kormány nem hoz további, az eddiginél jóval hatékonyabb munkahely-megtartó intézkedéseket.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük