Gyerekek, szülők és a minőségi időtöltés

Anyukának lenni egyébként sem könnyű, hát ha még mellette dolgoznunk is kell. Ha nem vagyunk elég tudatosak a szülői boldogság megélésének terén, könnyen elmennek az évek és azt vesszük észre, hogy nem volt elég közös pillanat a gyermekünkkel. Mit tehetünk, hogy ez nálunk ne így legyen?

Tanulj meg váltani a munka-mód és az anyuka-mód között!

Az sosem vezet jóra, ha a kettőt ötvözzük. Vagy dolgozzunk vagy legyünk teljes értékű szülők. Persze tudjuk, ez nem könnyű, de fontos tudatosan kezelni a “módok” közötti váltást. Lényeges, hogy ha dolgozunk, akkor száz százalékban arra koncentráljunk. Így a gyermekünkkel töltött idő alatt nem azon fogunk gondolkodni, hogy milyen munkahelyi feladataink vannak. De ugyanez igaz fordítva is. Ha a gyermekünkkel töltött idő alatt agyban is 100 százalékban ott vagyunk, munka közben nem lesz bűntudatunk és nem kalandozik el a figyelmünk.

Ne mondj le a játékosságról!

A boldogság egyik alapeleme a játék. A gyerekeknek és a szülőknek egyaránt szüksége van rá. Néha még a komolyabb élethelyzetekben is segít, ha kicsit lazábbak vagyunk.

Legyen része a mindennapoknak a játék, így a boldogság sem marad el. Legyél kreatív és a hétköznapi teendőket is formáld játékká. A gyermeked élvezni fogja.

Priorizáld a minőségi időt!

Bármi van, a rendszeres minőségi időtöltésről ne mondj le. Ha ugyanis a gyermekeddel való kapcsolat csak a kötelező teendők elvégzéséről szól, a boldogságérzet előbb-utóbb eltűnik. Nagyon fontos, hogy a naptáradban az első helyen legyen a közös program. Az ilyen alkalmakon fog ugyanis megnyílni nekünk a gyermekünk, vagyis az ilyen helyzetekben tudunk csak igazán közel kerülni hozzá. Nem mellesleg a közös élmények tesznek igazán boldoggá. Nem az olyan pillanatok, amikor külön-külön tesszük a dolgunkat. Ha bensőséges kapcsolatot szeretnénk a gyermekünkkel, képesnek kell lennünk minőségi időt tölteni vele.

Használjuk a figyelmet okosan!

Az, ha odafigyelünk a gyermekünk mondanivalójára, érzéseire, sokkal nagyobb segítség neki, mintha kap tőlünk egy századik ajándékot. Ahhoz, hogy kialakuljon a boldog családi dinamika, nem több időre van szükség, hanem a meglévő idő okosabb felhasználására. 

Végül: nem próbálj meg mindent megcsinálni!

Örök probléma, hogy a dolgozó szülők mindent el szeretnének intézni. Erre felesleges törekedni, olyan ugyanis nincs, hogy mindennel végzel. Vagyis priorizálj, és így biztosan lesz alkalom a közös minőségi időtöltésre. De mindennek más értelmezése is van. A gyermeked esetében se koncentrálj arra, hogy mindent megcsinálj neki vagy helyette. Ha túl sokat teszünk, az nem jó. Ilyenkor ugyanis könnyen csorbul a kicsik önértékelése és a tudásuk sem fejlődik megfelleően. A gyerekeknek sok mindent maguknak kell megcsinálniuk. És bizony olykor kudarcokat is meg kell élniük. Azokból aztán tanulnak.

Ez a helyzet tipikusan az, amikor a kevesebb több. Legyél ott és segíts, ha kell, de nem te csináld meg helyette a feladatot. Hidd el, hosszú távon ez mindkettőtök boldogságérzetét növeli. Ráadásul mindezt úgy, hogy tőled nem vesz el felesleges időt. Vagyis még a munkádra is tudsz koncentrálni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük