Három egyszerű mód, hogy előtérbe helyezd a boldogságodat

Közzétéve: Kategória: munkavállalóknakCímke:

Egy gyermeknek megfogalmazni azt, hogy mi teszi őt boldoggá, talán a legegyszerűbb dolog a világon. Egy játék mozdony, egy gombóc fagyi vagy fogócskázás a szabadban, és máris mosoly van az arcukon.

Aztán felnőve elveszik ez a könnyedség valahol az út közben. Sok mindent görgetünk mi magunk a boldogságunk útjába. Mindig csak halogatjuk, függővé tesszük más, elérendő céljainktól, úgy, mint egy áhított állás megszerzése, vagy a kívánt súlyunk elérése. Sok esetben komplikáljuk túl az életünket, és bele se gondolunk abba, hogy e kettő, azaz a boldogság és a jelenlegi helyzetünk, illetve a céljaink nem zárják ki egymást.  

Persze a boldogság nem jön magától, részben elhatározás kérdése is. Nap mint nap rá kell venni magunkat arra, hogy boldogok legyünk, máskülönben hosszú hónapokra, akár évekre is beleragadunk egy negatív – sok esetben magunk által kreált – élethelyzetbe.

A kérdés már csak az, hogy mindezt hogyan tegyük.

Először is készítsünk listát azokról a dolgokról, amik megmosolyogtatnak minket. A hétköznapi stresszben könnyedén megfeledkezünk arról, ami igazán boldoggá tesz. Ezért aztán vess papírra 100 olyan dolgot, ami ha eszedbe jut, derűvel tölt el. A 100 így elsőre soknak tűnhet, de hidd el, nem az. A listád tartalmazhat számodra kedves embereket, helyeket, ízeket, illatokat, zenéket, egyszóval bármit, amitől egészen egyszerűen boldog leszel, ha eszedbe jutnak.

Válassz magadnak egy boldogság napot. Legyen minden héten egy olyan nap, a napnak pár órája, amikor csak azt csinálod, ami boldoggá tesz. Próbálj meg lehetőleg egyedül, magadban lenni, a lényeg, hogy gyerek, barát, munka vagy a Facebook ne zavarhassa meg ezeket a pillanatokat.

Vezess napi “hála naplót”. Adjunk hálát naponta azokért a dolgokért, amik történnek velünk. A szakemberek szerint ez növeli az élettel való elégedettségünket és az önbecsülésünket. A nap végén tedd fel magadnak a kérdést, mi volt ma az a három dolog, amiért igazán hálás vagy. Ha mindezt le is írod, akkor a későbbiekben könnyedén vissza tudsz nyúlni hozzájuk, tudatosítva magadban, hogy mennyi mindened van.

Ne feledd, a boldogság nem a körülményektől függ, csakis tőled. A boldogság mindig, mindenki számára elérhető állapot, így számodra is. Döntsd el, és holnaptól így lesz!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük