Így foglald le a gyereket otthon

A téma, miszerint hogyan kössük le a gyerekeink figyelmét otthon, egészen aktuális. Mivel a koronavírus járvány miatt bezártak az iskolák és az óvodák, ráadásul a szabadban tartózkodni se veszélytelen. Ez pedig azt jelenti, hogy már hétköznap is otthon kell lenni egyfolytában, azaz a négy fal közé szorultunk.

Az idősebb korosztály esetében kevesebb dolgunk van, de ahhoz, hogy lekössünk egy 6-8 éves vagy egy óvodás korú gyereket, már nagyobb kreativitás szükséges.

Dolgoztassuk meg a képzelőerejüket! A gyerekek remekül tudják szórakoztatni magukat kitalált játékokkal. Ezek pedig fokozzák a képzelőerejüket. Mi is beszállhatunk, és kitalálhatunk valami izgalmas szerepjátékot. Például, hogy tévés szakácsok vagyunk, és éppen alapanyagot vásárolunk a boltban. Az ilyen jellegű játékok észrevétlenül fejlesztik a kicsik fantáziáját.

Jutalmazzuk az önálló játékot! Mert az, hogy egyedül is tudni játszani, éppoly fontos, mint csapatban a társaival. Míg az iskolában 20 lehetséges játszótársa van, addig otthon többnyire csak saját maga. Ezért is hangzik el sokszor, hogy unatkozik. Számos olyan játék van, amit önállóan is tud játszani. Ilyen a kirakó, a lego vagy egy képeskönyv lapozgatása. Javasoljunk akár mi is, de hagyhatjuk azt is, hogy ő találjon ki valamit. Kezdjük kicsiben, 15 perccel, és próbáljuk meg elérni, hogy egy órán át is el tudjon lenni saját magával.

Gondolkodjunk a biztonságról a határokon kívül! Ráadásul nem is biztos, hogy a meglévő játékok még mindig ugyanúgy lekötik, még akkor sem, ha rengeteg van neki. Találjunk ki valami újat a háztartásban meglévő dolgaink közül. Készíthetünk például bábokat, ráadásul ebben a folyamatban a gyerek is aktívan részt vehet.   

Fókuszáljunk a kreativitásra! Keressünk az alkotáshoz köthető teendőket, amik akár hosszabbak is lehetnek. Például ültessünk balkonládákba valamilyen zöldséget vagy virágot. A gyerek állandó feladata pedig a locsolása és a gondozása legyen. Egy naplóba akár fel is jegyezheti a növény fejlődését. Később pedig közösen szedhetitek az érett zöldséget vagy a kinyílt virágot.

Próbáld ki ezeket!

Sok esetben bizonyára könnyebb lenne lefoglalni a gyermekünket egy tablettel vagy a tévével, de ezt inkább felejtsük el. Minimalizáljuk a digitális eszközök használatát annyira, amennyire csak lehet. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük