Azok, akik túlzásba viszik a “szülőséget”, azaz helikopter szülők módjára viselkednek a gyerekeikkel, felnőve nagyobb valószínűséggel okoznak nekik negatív törést az életükben – derül ki a Florida State Egyetem egyik tanulmányából.
Helikopter szülőknek azokat a szülőket nevezzük, akik a nevelés azon formáját alkalmazzák, amikor túlságosan is a kezükben akarják tartani a gyerekeik feletti irányítást. Életük minden apró részletéről tudni szeretnének. Ezek eredményeképpen az ilyen gyerekek felnőve is nagy eséllyel fognak majd függni a szüleiktől, tőlük várják majd a segítséget az önálló döntést igénylő helyzetekben.
Az említett tanulmány célja az volt, hogy felmérje a fiatal felnőttek körében, milyen negatív hátrányt szenvedhetnek emiatt a nevelési forma miatt.

A kutatók több mint 400, 18 és 29 év közötti főiskolai hallgatót kérdeztek meg specifikusan a nevelésükkel kapcsolatban. Különösképpen fókuszálva arra, hogy voltak-e részesei helikopter nevelésnek, és az okozott-e bennük mostanra bármilyen kiégést.
A válaszokat összegezve úgy találták, hogy igen. A sok stressz, ami a hatalmas elvárásokból adódik, erre az időszakra már jócskán visszavetette a teljesítményüket. Az állandó stresszre a szervezet pedig kiégéssel válaszol. Már kevésbé motiváltak, termelékenyek, és kevesebb az energiájuk is.
Úgy találták, hogy egyes esetekben oka lehet akár annak is, hogy a hallgatók végül elhagyják az egyetemet.
De felnőve nem csak az iskolai előmenetelükben okozhat visszafordíthatatlan károkat a gyerekkorban elkövetett nevelési hiba. Az ilyen gyerekek ugyanis felnőttkorban nagy valószínűséggel önértékelési problémával fognak küzdeni, ami miatt állandó megerősítést várnak majd a környezetüktől. A destruktív magatartásformák gyakorlása sem áll tőlük távol, így könnyebben fordulnak például az alkohol felé.
A fentiekből minden szülő levonhatja magának a konklúziót, majd meghúzhatja azt a határvonalat, amit nem érdemes átlépni akkor, ha egészséges lelkületű felnőttet szeretne nevelni a gyermekéből.