Kovács Delinke: “Azt tudtam, hogy amit csinálok, azt szenvedéllyel szeretném csinálni”

Közzétéve: Kategória: munkáltatóknak, munkavállalóknakCímke:

Kovács Delinke három éve határozta el, hogy szín- és stílustanácsadó lesz. Kezdetben csak mellékprojekt keretein belül adott divattal kapcsolatos tippeket, mára viszont főállású stílustnácsadó lett. A vállalkozás indítása persze neki sem ment egyszerűen. Visszatekintve úgy látja: talán ha készített volna üzleti tervet,  gördülékenyebb lett volna a cég beindítása. Egy dolog azonban a nehezebb időszakokban is tartotta benne a lelket. Méghozzá a divat iránti szeretet. Ahogy fogalmazott: “Azt tudtam, hogy amit csinálok, azt szenvedéllyel szeretném csinálni.”

Oké, de miért pont stílustanácsadás, miért nem divattervezés? Egyáltalán mit jelent az, hogy szín- és stílustanácsadó?

  • A stílustanácsadás annyit jelent, hogy egyéneknek vagy akár cégeknek is segítek a stílusos megjelenésben. Leginkább dolgozó, elfoglalt hölgyek keresnek meg, illetve olyan anyukák, akik a gyermekvállalás miatt épp a magánélet és a munka világa között vannak. Nagyrészt ők azok, akik szeretnék magukat és a stílusukat egy kicsit felrázni.

De természetesen olyanok is felkeresik Delinkét, akik szimplán csak meg akarnak újulni vagy meg szeretnék találni a stílusukat. Ami – teszi hozzá – nem egyszerű. Az üzletek kínálatában ugyanis nagyon könnyen el lehet veszni.

  • Meg is értem azt, hogy ha valaki esetleg csalódott vagy nem szeret vásárolni… – fűzi hozzá mindehhez. 

Hogyan zajlik a divattanácsadás?

  • Nyilván sok függ attól, hogy a kedves vendégnek mire van igénye. A színtanácsadás során színkendő segítségével nézem meg a vendég  természetes jegyeit, illetve azt, hogy melyek azok az árnyalatok, amikben a legjobban mutat, amiben nagyon harmonikus és szép lesz az arca. Azokat a színeket vesszük sorra, amiktől tényleg felragyog a tekintete. A testalkatoknál pedig azokat az adottságokat nézzük meg, amik mondjuk pozitívak – azokat ugye ki fogjuk emelni. De megnézzük azt is, hogy amivel kicsit elégedetlenebb a vendég, azt hogyan lehet elrejteni. Alapvetően erről szól a szín- és stílustanácsadás, de a folyamatnak azért van egy kis utóélete is. Hiszen van gardróbrendezés, közös vásárlás is. Ezek során nézzük meg azt, hogyan tudjuk átültetni a gyakorlatba az első tanácsadásokon megszerzett tudást. 

Hogyhogy nem divattervezés lett a divat iránti szerelemből?

  • Én mindig is a divat szerelmese voltam, és amúgy valóban divattervező szerettem volna lenni. De aztán az élet úgy hozta, hogy teljesen más területen tanultam, majd máshol kezdtem el dolgozni. Három évvel ezelőtt aztán mégis jött a gondolat: ha divattervező nem is lettem, olyan szakember még lehetek, aki abban tud segíteni a hölgyeknek – vagy akár uraknak -, hogy miként jelenjenek meg stílusosan. Ez így is lett. Különféle képzések után, három évvel a gondolat megszületését követően vállalkozó lettem. Már hét hónapja mondhatom azt, hogy csakis stílustanácsadással foglalkozom. 

Nem bántad meg a lépést?

  • Soha jobb döntést nem hoztam. Igaz, nagyon jól lehetett mindezt a munka mellett is csinálni, viszont az évek alatt fokozatosan egyre több megkeresés érkezett és úgy gondoltam, meg kell azt lépnem, hogy a saját lábamra álljak és a saját magam ura legyek.

Milyen nehézségekkel kellett megküzdened a vállalkozás elindításakor?

  • Szerintem aki önálló vállalkozásba kezd, annál mindig jelentkeznek kisebb-nagyobb nehézségek. Ami talán az én legnagyobb “hibám” volt az induláskor, hogy nem készítettem pontos üzleti tervet. Azt tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, hogy azt szenvedéllyel szeretném csinálni. Célom volt továbbá, hogy minél több hölgyhöz eljusson a szolgáltatásom híre. Viszont az üzleti terv kimaradt. Tehát ha javasolhatom a kezdő vállalkozóknak, hogy mi az, amire nagy hangsúlyt fektessenek, az az üzleti tervet készítés. Nem mindegy ugyanis, hogyan építik fel magukat, hiszen nagyon fontos a marketing, illetve az anyagi oldal is. 

Hogyan tovább a sikeres indulás után, mi a következő mérföldkő?

  • A rövid távú tervem az, hogy minél többen megismerjenek Szombathelyen. Illetve szeretném, hogy megértsék azt is az emberek: ez nem egyfajta luxus, hanem olyan szolgáltatás, ami mindenkinek jár és mindenki számára elérhető. A távlati célok között szerepel, hogy megyei vagy akár országos viszonylatban is minél több hölgyhöz el tudjak jutni. 

A célok tehát kellenek. Delinke szavaiból is az tűnik ki: ha vannak elérendő mérföldkövek, akkor talán könnyebb az esetleges hibák kiküszöbölése, a váratlan helyzetek megoldása is. Illetve nagyon sokat számít, hogy a vállalkozás ne csak egy munka legyen, hanem ahogy a riportalanyunk esetében is: szerelem. Így nem marad el a szenvedély, ami – az nem lehet kérdés, hogy – egy sikeres vállalkozás működésének az alapja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük