Gyereket nevelni, közben pedig egyidejűleg karriert építeni nem ismeretlen fogalom egy családanya számára.
Ráadásul manapság egyre több az olyan ambiciózus anyuka, aki az önmegvalósítás ily módjáról nem is szeretne lemondani, vagy esetleg anyagi megfontolás miatt nem engedheti meg magának, hogy ne a legtöbbet hozza ki magából a munkahelyén.
Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy e kettőt összeegyeztetni korántsem egyszerű feladat.
Ha szeretnénk, hogy az életünk a munka területén is pozitív irányba haladjon, ahhoz bizony komoly erőfeszítések szükségesek.
A gyerek születése után valószínűleg némileg megváltoznak majd a prioritások, lehetséges az is, hogy már nem a munka lesz a legfontosabb számodra. Az első időben, még pici a baba, szinte biztosan így lesz, de aztán ahogy cseperedik, úgy lehet egyre jobban és jobban visszatérni majd mind lélekben, mind fizikálisan a munka világába.
Mit tehet hát egy törekvő szülő, aki az élet minden területén ki szeretné hozni magából a legtöbbet?
Nagyon fontos, hogy olyan partnert válassz, aki ugyanannyi energiát fektet a gyereknevelésbe, mint te. Ha ugyanis van egy partnerünk, aki szintén kiveszi a részét a gyereknevelésből, akkor csapatként már sokkal nagyobb lesz a mozgásterünk. Ugyanígy jó, ha elbeszélgettek a házastársatokkal az otthoni teendőkről, arról, hogy alapvetően kinek mi a dolga a háztartásban. Közösen viselve a terheket mindkét félnek jut majd ideje az önmegvalósításra.
Delegálj! Lásd be, ha valamire nincs időd és energiád. Ezeket, ha módod van rá, add ki másnak. A havi egy nagytakarításra például nyugodtan kereshetsz segítséget, vagy például ha nincs időd növényeket ápolni, akkor inkább ne is vásárold meg őket.
Magadon könnyítesz, ha nem ragaszkodsz ahhoz, hogy minden teendőt te oldj meg, vagy, hogy minden esetben a te kezedbe fussanak össze a szálak.
Lesz persze olyan, amiről nem szívesen mondanál le. Gyűjtsd össze azokat a dolgokat, tevékenységeket, amelyeket szívesen csinálsz, és amiket mindenképp meg akarsz tartani, így könnyebb lesz majd leadni a kevésbé fontosakat.
Ha a munkahelyeden mindent meg akarsz tenni, ha arra törekszel, hogy mindent a legtökéletesebb szinten végezz el, akkor nagy valószínűségben a nevelésben is maximalista leszel. A helikopter szülőség pedig nem tartozik a legjobb nevelési stílusok közé.
Figyelj rá, hogy ne telepedj rá túlságosan a gyerekedre, hagyj neki szabadságot, amiben szabadon mozoghat anélkül, hogy minden pillanatáról azonnal tudnod kellene.
Ha megfogadod a fenti tanácsokat, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb élet várhat rád mind otthon, mind a munkahelyeden.