A két ünnep közötti szünet alkalmas idő lehet arra, hogy egy kicsit átgondold, mi is történt a mögöttünk hagyott évben. Illetve mindezek tükrében akár a jövődön való elmélkedésre is keríthetsz alkalmat. Használd ki ezt a pár napot a tervezésre, készíts egy éves stratégiát arra vonatkozóan, hogy mit szeretnél elérni 2019-ben.
Mi szükséges ehhez?
Első körben idő. Ahhoz, hogy egy kicsit mélyebben át tudd gondolni a helyzetedet, nyugalom kell. Sokan vagyunk ugyanis úgy: érezzük azt, hogy valami nem stimmel a munkánkkal, de megfogalmazni nem igazán tudjuk a konkrét problémát. Ez azért van, mert nem volt időnk megkeresni a gondok forrását. Ezt tedd meg az ünnepek alatt, derítsd ki, hogy mi az a fő ok, ami kiváltja a munkával kapcsolatos rossz érzést. Ha ezt megfejtetted, azt is tudni fogod, mit kell tenned a változtatáshoz.
És itt jön a második lépés. Tölts le egy jegyzetelő, tervező applikációt, és írd le a végső célodat. Majd fogalmazd meg azt, hogy annak eléréséhez milyen kisebb állomásokhoz kell eljutnod.
Vegyük példának a munkahelyváltást.
Ha az a cél, hogy szeptemberre új állásod legyen, és mondjuk az áhított pozíció betöltéséhez fejlettebb nyelvtudás kell, akkor a nyelvtanulás lesz az egyik részfeladat, a részcél pedig, hogy nyárra folyékonyan menjen a társalgás az adott nyelven. Az első lépés pedig, hogy nyelvtanárt kell keresned.
Ami nagyon fontos még, hogy mindenhez rendelj határidőt. Egyébként kisebb eséllyel lesz a tervből valóság. Illetve az is lényeges, hogy le legyenek írva ezek a célok. Ez így praktikus, de pszichológiai szempontból is van jelentősége. Amit leírunk, azt általában visszavonhatatlannak érezzük. A leírt célt nehezebben adjuk fel.
De ha már előjött a pszichológia: az apróbb célok elérésekor jutalmazd meg magadat. Ez motivációt ad ahhoz, hogy folytasd az utadat.
És a fentiek nem csak akkor érvényesek, amikor aktívan dolgozunk. A gyermeket nevelő kismamák is hasonlóképpen tervezhetik meg a jövőjüket. Gondold végig, mi az, ami a gyermek mellett megy, és mi az, ami nem. Alkoss stratégiát legalább egy évre előre, és ragaszkodj az egyes részcélokhoz. És, hogy miként célszerű új munkahelyet keresni gyermek mellett? Ez a bejegyzésünk ad néhány támpontot.
Még egy dolog, amit célszerű megtenned a következő év tervezésekor. Készíts közösségi média stratégiát. Bármennyire is furcsán hangzik, magánemberként is áldoznod kell a marketingre. Persze itt most nem a fizetős hirdetésekre gondolunk, hanem az olyan bejegyzések postolására, amikre felfigyelhetnek a HR-esek. Fontos, hogy megmutasd: jó vagy a szakmádban. Írj bejegyzéseket a Facebook oldaladra és postolj a LinkedIn-en is! Ez utóbbin nagy eséllyel kapsz ajánlatot is, ha igazán ügyes vagy. Ha tudatosan menedzseled a profilodat és aktív vagy, hamar keresni fognak állás ügyben. De ez is csak akkor lehetséges, ha van egy terved, amit rutinszerűen követsz az év során.
Mindent bele! Sikeres 2019-et kívánunk!